Cowboy Bebop - Green Bird

Az egyik legjobb jelenet.
¤¤¤

Holnap

Mostanság ez egy teljesen átlagos kép minálunk.
Magyarázat? Nos, amikor hazahoztam a szalagavatói ruhámat, nem tudtuk hová tenni. Ugyanis a ruhás néni a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam benne a szállítózsákban, mert eldeformálódik, és hülye alakja lesz. Nade akkor hová rakjuk?
Ez itt a kérdés. Mert piciny lakásunkban nem nagyon fér el egy másfél méteres, habosbabos alósszoknya abroncs...legalábbis úgy, hogy közben nincs útban.
Egy ideig kallódott hol az ágyon, hol az asztalon, aztán anyukám ötletes gyakorlatiassággal felakasztotta arra a fémpöcökre, amire karácsonykor szoktuk a világító, ikeás csillagot felakasztani.
Tehát most szépen meg van oldva az elhelyezése. Már csak egy gond.
HOLNAP SZALAGAVATÓ!!!!
ÁÁÁÁÁÁ!!!

Ezek a fiatalok

Stanislaw Lem: Kiberiáda- A fehér halál I.

Ha könyvekről van szó, különösen kedvelem a sci-fi műfajt. Kábé egy hónapja fantasztikus matektanárom a Kiberiádával lepett meg. (Valószínüleg kifigyelte hogy óra előtt általában valami scifit olvasok.) Lemet már korábban is olvastam, de elismerem, ez eddig a legjobb.
Szóval úgy döntöttem, szarok a kopirájtra, és kis darabokban közzéteszem a legjobb novellákat belőle.
Tehát az első:

A fehér halál

Aragéna befelé épült bolygó volt, ugyanis uralkodója, Metamerik, aki az egyenlítő mentén végignyúlt a szélesség 360 fokán, s ily módon körülövezte birodalmát, nemcsak uraként, hanem védőjeként is, meg akarta óvni alattvalóit, az az interitek népét mindefajta kozmikus betöréstől, ezért megtiltotta, hogy a bolygó felszínén bármit is megváltoztassanak, még egy kavicsot sem volt szabad elmozdítani. Aragéna szárazföldjei tehát vadon és kihaltan terültek el, csa a villámok fejszéje hasogatta a hgyláncok szilícium hátát, csak a meteorok farigcsálták tele a kontinenseket kráterekkel.
De tíz mérföldnyire a felszín alatt annál lázasabban munkálkodtak az interitek; összevissza furdalták anyabolygójuk mélyét, megtöltötték kristályerekkel, ezüst- és aranyvárosokkal; befelé álló házakat építettek, dodekaéder meg ikozaéer alakban, úgyszintén hiperbolikus palotákat, amelyeknek tükörkupolájában ki-ki húszezerszeresre nagyítva láthatta magát, mint egy óriás színházban - kedvelték ugyanis a pompát meg a geometriát, és kíváló építőmesterek voltak.
Csővezeték rendszerekkel vitték le a bolygó mélyébe a napfényt, hol smaragdon, hol gyémánton, hol rubinton szűrték át, és így kedvük szerint csináltak maguknak rózsaujjú hajnalt, tüzes delet vagy alkonyatpírt; annyira imádták saját alakjukat, hogy egész világuk csupa tükörből állt, forró gázok leheletével hajtott kristályműveik voltak, ablaktalanok, mert mindenestül átlátszóak, és utasaik meet közben láthatták önmagukat a paloták és templomok homlokzatának tükrében, mint különös, tovasikló, elmosódó, szivárványló, sokszoros tükörképet. Még saját egük is volt, amelyen molibdén és vanádium hálóban ékkövek és tűzben nevelt hegyikristályok ragyogtak.
Dinasztikus és egyben örökös királyuk volt Metamerik, szép, hideg, soktagú teste volt ugyanis, amelyeknek első tagjában lakott az értelem; ez pár ezer év alatt elöregedett, mert a kristályhálók elkoptak a sok gondolkodástól, ilyenkor a következő tag vette át az uralmat, és ez így ment robotemlékezet óta, hiszen nyolcvanmilliárd tagból állt.
folyt. köv.

Elszállt a pap

Nemrég erre bukkantam merő véletlenségből:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00530/68091.html

Lehet hogy már hallottatok róla, mindenesetre poén 8)
¤¤¤

Egy este, Danánál

8)

Dö klasszik

Mit is?

Sokszor felteszem magamnak a kérdést: "Mit látsz?" És sokszor bizony nem azt, ami tényleg ott van.

"Amit a szem lát, és a fül hall, az agy elhiszi"

¤¤¤

Napikép - Erőfölény

Bub-bubs

Meg tudná magyarázni valaki, mi a jó franc ez? Eddg nem sikerült rájönnöm, mi értelme van ennek a videónak. Teljes homály. Szóval, tippek?

Videót köszönöm Rókának8)

Agyhalál, nirvána, univerzum- egy órába sűrítve

Múlt csütörtökön egészen elképesztő élményben volt részem a suliban. Sajnos nem pozitívan elképesztő élményben, hanem abszolúte negatív értelemben véve.
Az előzmény az, hogy én már alapból hullafáradt voltam kábé egész héten, mert egyik nap sem tudtam eleget aludni. Na és akkor még jött az, hogy szerdaeste (szerda a leghosszabb napom, 9 órám van aznap-ÁÁÁ) még elmentünk Danáékkal MüPába, ahonnan csak 11r értem haza.
Szóval amikor csütörtök reggel felszálltam a hévre, tudtam, hogy nem fogom bírni a napot.
És akkor jött a nyelvtan óra. Alapból utálom ezt az órát (és a tanárt sem imádom), mert mindig halál unalmas. El sem tudtam ezért képzelni, hogy fogok átvészelni 45 percet.
Hát az maga volt a rémálom. Bejött a tanár, leültünk, elővettük a könyvet, és Méri (így hívják a tanárt) elkezdte elemezni az Ómagyar Mária siralmat.
"Volék sirolm tudotlon....", stb, stb. Néztem a szöveget. Írtam amit hozzáfűzött a tanár. Méri monoton hangja zakatolt a fülemben. Erősen koncentráltam a szavakra, a betűkre a könyvben. Az agyam egyre jobban tiltakozott, jajongott koponyámban úszkálván.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Muszáj lesz. A betűk kezdtek elmosódni szememben. Az egysíkú hangok hullámmá alakultak,egységet képeztek, dallammá fajultak.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Kétségbeesetten próbáltam nyitvatartani a szememet. Bevetettem a szokásos trükköket: kezemmel támasztottam fejemet, gyorsan egyik pontról a másikra néztem, hátha felélénkülök. Reménytelen. Néha Méri valakire élesen rászólt károgó hangján, hogy figyeljen már, és na aludjon ilyen feltűnően.
Végignéztem az osztályon. Mindenki fálhalottan ült a padban. Néztem a könyvet, és lassanként nem azt láttam ami benne volt írva, hanem képzelt elemek sokaságát. Kezemből ki-ki gurult a ceruza. Elmém lassan csúszott bele az ébrenlétből az alfa-állapotba.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Pedig én próbálkoztam. Már szinte fájt nyitva tartani a szememet, mégha csak résnyire is volt az nyitva. Hirtelen átcikázott agyamon hogy biztos ezt érzik azok az USA által fogva tartott és megkínzott arabok is, akiket azzal szivatnak, hogy nem hagyják őket aludni több napon keresztül.
És az óra könyörtelenül ment tovább. Sosem hittem istenszerűségekben, de most szinte könyörögtem valamelyiknek, mindegyiknek, hogy csöngessenek már ki!!Aztán az egyik agónikus pillanatban végre felharsant a csengő.
Végre. Komolyan mondom, ha még 2 percig nem lesz vége az órának, az asztalra ájulok. Aztán később még végiggondoltam az egészet. Arra jutottam, hogy valószínüleg még egy ilyen óra, és nagy valószínüség szerint az óra folyamán eljutok a Nirvánába, és megbarátkozom az univerzummal.
Most gondoljatok bele. Még csak félév sincs.
¤¤¤

Bat-szörp

Hogy mi mindent ki nem találnak!!8) Mondjuk szerintem fura lehet Bruce fejéből inni...

Próbáljátok elolvasni a szöveget az oldalán, az is poén¤¤¤

Partly Cloudy

Köszönöm a videót Rókának!8)

Napikép

Ezt én fotóztam az Angry Video Game Nerd oldalán. Ott amúgy már sok ilyen vicces kis magyar szöveget találtam8)

Én-e, én?

Ma matekórán elnosztalgiáztam régi, kiskori dolgaimon. Most az érettségi szélén állva sokszor az általánosra gondolok, és számotvetek eddigi életemről. Nem mintha olyan hatalmas katasztrófák, szerencsék vagy egyebek történtek volna velem, csak úgy általában..
Arra gondoltam, milyen voltam alsós koromban. Emlékeim szerint az a tipikus "rossz" gyerek, aki verekedett, tört-zúzott, vitte haza a figyelmeztetőket de közben nagyon jól éreze magát.
Sorban visszaemlékeztem 'bűntetteimre', és mondhatom, így utólag elég jót derültem rajtuk8)
Viszont egy dolog nagyon fura: valahogy olyan becsületes voltam. Na nem mintha most egy hazug szemétláda lennék, csak nem veszem valahogy úgy a dolgokat.
Mondok egy példát. Anno irtó sok bajom volt a matekkal, majd belehaltam néha. /na persze amit most veszünk ahhoz képest.../ És mégis, amikor ültem már több órája a vacak házim felett, és NEM tudtam megoldani, nem, nem és NEM, soha nem vettem elő a számológépemet. Pedig annyira adta volna magát. És mégsem. Illetve egyszer megpróbáltam, de úgy megijedtem, hogy kábé rögtön elraktam. Ma már lazán kiszámolnám azzal. Vagy csak leszarnám és meg se írnám. És kész. Akkor ez fel sem merült bennem. Nem tudom akkor miért nem, és most miért. Mindenesetre jó lesz ezeket átgondolni.

Közjáték

Nem tudom, mi késztetett rá. Ott álltam, az erdő biztonságot adó sűrűjében, és néztem a pusztaságot. Fenyegetően szikrázott végtelen felülete, ahogy végigtekintettem rajta. Alacsony termetem miatt aligha láthattam, mi van a síkság másik felén. Ha van másik fele egyáltalán.
A Nap forrón tűzött le a kősivatagra, és egyre csak hívott. Mi lehet arra?....
Aztán jött a nagy elhatározás. Átmegyek. Most.
Lábamat az első talpalatnyi földre helyeztem. A kő égette a talpamat. Előttem semmi. Mennem kell, mennem kell. Céltalanul meneteltem. Hív az a valami, egyre csak hív...
Hirtelen kővé dermedtem. Hatalmas lények, a Pusztítók közeledtek felém. Olyan óriásiak voltak, hogy az egész eget eltakarták. Sötét alakjuk fölémtornyosult. Soha nem hittem bennük, amikor a vének emlegették őket.
"Halálosak- mondták - és csak nagyon kevesen élték túl a velük való találkozást. Akiknek sikerült, azoknak is csak szerencséjük volt."
Most már késő. Eszeveszetten próbáltam elmenekülni előlük. Vissza az erdőbe, vagy bárhová, bárhová, csak el innen. A kétségbeesés magába kerített, nem volt kiút. Árnyék vetült rám.
Felnéztem. Sötétség. Éles fájdalom. És vége.


-Nézd anyuu! Ráléptem egy piros bogárra!
-Kislányom, az egy suszterbogár. És ne állj meg, sietnünk kell az óvodába. Már így is késésbe vagyunk.
-De anyu, a bogárka kilapult!
-Kislányom, az csak egy bogár. Gyere, siessünk!
Anyuka és lánya eltűntek a pusztában. Csend állt be.
¤¤¤