Múlt csütörtökön egészen elképesztő élményben volt részem a suliban. Sajnos nem pozitívan elképesztő élményben, hanem abszolúte negatív értelemben véve.
Az előzmény az, hogy én már alapból hullafáradt voltam kábé egész héten, mert egyik nap sem tudtam eleget aludni. Na és akkor még jött az, hogy szerdaeste (szerda a leghosszabb napom, 9 órám van aznap-ÁÁÁ) még elmentünk Danáékkal MüPába, ahonnan csak 11r értem haza.
Szóval amikor csütörtök reggel felszálltam a hévre, tudtam, hogy nem fogom bírni a napot.
És akkor jött a nyelvtan óra. Alapból utálom ezt az órát (és a tanárt sem imádom), mert mindig halál unalmas. El sem tudtam ezért képzelni, hogy fogok átvészelni 45 percet.
Hát az maga volt a rémálom. Bejött a tanár, leültünk, elővettük a könyvet, és Méri (így hívják a tanárt) elkezdte elemezni az Ómagyar Mária siralmat.
"Volék sirolm tudotlon....", stb, stb. Néztem a szöveget. Írtam amit hozzáfűzött a tanár. Méri monoton hangja zakatolt a fülemben. Erősen koncentráltam a szavakra, a betűkre a könyvben. Az agyam egyre jobban tiltakozott, jajongott koponyámban úszkálván.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Muszáj lesz. A betűk kezdtek elmosódni szememben. Az egysíkú hangok hullámmá alakultak,egységet képeztek, dallammá fajultak.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Kétségbeesetten próbáltam nyitvatartani a szememet. Bevetettem a szokásos trükköket: kezemmel támasztottam fejemet, gyorsan egyik pontról a másikra néztem, hátha felélénkülök. Reménytelen. Néha Méri valakire élesen rászólt károgó hangján, hogy figyeljen már, és na aludjon ilyen feltűnően.
Végignéztem az osztályon. Mindenki fálhalottan ült a padban. Néztem a könyvet, és lassanként nem azt láttam ami benne volt írva, hanem képzelt elemek sokaságát. Kezemből ki-ki gurult a ceruza. Elmém lassan csúszott bele az ébrenlétből az alfa-állapotba.
"Nem bírom, nem bírom!!!" Pedig én próbálkoztam. Már szinte fájt nyitva tartani a szememet, mégha csak résnyire is volt az nyitva. Hirtelen átcikázott agyamon hogy biztos ezt érzik azok az USA által fogva tartott és megkínzott arabok is, akiket azzal szivatnak, hogy nem hagyják őket aludni több napon keresztül.
És az óra könyörtelenül ment tovább. Sosem hittem istenszerűségekben, de most szinte könyörögtem valamelyiknek, mindegyiknek, hogy csöngessenek már ki!!Aztán az egyik agónikus pillanatban végre felharsant a csengő.
Végre. Komolyan mondom, ha még 2 percig nem lesz vége az órának, az asztalra ájulok. Aztán később még végiggondoltam az egészet. Arra jutottam, hogy valószínüleg még egy ilyen óra, és nagy valószínüség szerint az óra folyamán eljutok a Nirvánába, és megbarátkozom az univerzummal.
Most gondoljatok bele. Még csak félév sincs.
¤¤¤
Ejnye-bejnye nem is értem, pedig az Ómagyar Mária siralom egy sziporkázó és lebilincselően érdekfeszítő olvasmány.Pont az ilyen elcsapódott, kialvatlan agyaknak való frissítőként...:)))
VálaszTörlés