levél és csigák
függő mécsesek
miss you 'h'!
onnan jöttek
még tiszta lábbal
kukorica romantika
kőkígyó tekereg
csillagyszem kacsingat
Csak be, csak előre....
What's the matter with me, me, me...
Ez a szám kering bennem mostanság.
"What's the matter with me? - Mi a baj velem?"
Mi, mi...a franc se tudja.
Már említettem azz ismeretlen eredetű nyugalmat ami megszállt. Rájöttem, lassan kezd átfordulni nihill szemlélődésbe. Reméljük nem túlságosan.
"In your life everything
Falling out the sky on top of you- Az életedben az égről minden a fejedre szakad "
De még mennyire. Egyszerre, és kivédhetetlenül. Összesűrűsödik az okj, az egyetemre kerülés szorongató réme, a munka kimerítő energiavámpírkodása, és még ezer más probléma. Fene.
" Now what you do? - Most mihez kezdesz? "
Evickélek. Nyálasan szólva keresem az utam. 'Csak akkor kapod meg a választ ha tudod már a kérdést' ésatöbbi.
Viszont amit megfigyeltem: változok. Persze, semmi sem állandó és mindig minden változik, de eddig ezeket a változásokat nem vettem észre folyamatában. Például nemrég visszaolvasgattam a 14-15 éves naplómat, és nagyon más voltam, úgy érzem. Tetemesen.
Ez egy tapintható másság. Olyan érthető. Most viszont mintha látnám ahogy bontakozik valami. Nem tudom mi.
" - Ti ismeritek egymást?
- Kicsit.
-Közelről.
...
-Kicsit közelről...
Azt hiszem talán most abban érek el áttörést, hogy lassan kapizsgálom már, mennyire nem ismerem önmagamat. Sok a felfedezetlen terület. Rettentő sok. Már csak azért is, mert sok helyzettel még csak nem is találkoztam soha, nem is ismerhettem. Most pedig BUMM! Voilá.
Meg például azt is ki kéne sütnöm, hogy én tulajdonképpen miben 'hiszek'. Mármint a szó legközhelyesebb értelmében véve.
Isten, de melyik? Felettes hatalom? Mindentlátó szem, szellemek virágtündérek? Mik? Mi? Miért?
Hivatalosan (és itt most konkrétan a keresztelésre gondolok) nem 'tartozom sehová'. Szóval szabad a pálya. Viszont nem is tudom, valahogy az egész alapelgondolás nem tetszik. Persze lehet azt mondani hogy mert nem ismerem eléggé egyik vallást sem, és hogy ha belemerülnék, akkor rájönnék milyen igaz meg stb. Nyilván van amelyikkel - így kívülről - jobban szimpatizálok, de ez semmit nem jelent még önmagában.
Tulajdonképpen a probléma az, hogy én nem tudok feltétel nélkül hinni valamiben. Mert ugye ember legyen a talpán aki be tudja hathatóan bizonyítani bármilyen isten létét.
Viszont nem vagyok szörnyű realista ember, aki csak azt hisz amit lát.
Ellenkezőleg, egy rakás dolog van amiben hiszek, valami felettes, átható dolog- de képtelen vagyok materializálni, meghatározni hogy mi a fene is ez.
De mindegy is, ez a jövő zenéje még, van rá időm hogy kitaláljak valamit, nem igaz?
...If you wanna survive...
Adott ugyebár a mindenki által ismert Trololo videó:
Az egyik hozzászólás tökéletesen leírja az érzést:
"Olyan a hangja... mint az univerzumnak. Talán ez az amit hallanánk, ha képesek lennénk érzékelni minden energiát az űrben. Talán így hangzanak a csillagok és a bolygók, a tüzes csillagködök, a sötét neutroncsillagok, a fekete lyukak és a galaxisok.. Talán ez a mennyország hangja - vagy az ahhoz legközelebb lévő dologé. Úgy hangzik mint egy csodás utazás vége, egy vég, amiben megtaláltuk önmagunkat. És a fény nagyon tiszta és világos, csodálatos és meleg."
Tagadhatatlanul.
Már elkezdtem gyűjteni a gesztenyéket. Idén újra ki kell találnom, mit kezdhetnék velük (tavaly füzért csináltam és fellógattam a szobámba). Hasznuk persze semmi sincs, de képtelen vagyok ellenállni a csillogó, frissen kipottyant gesztenykéknek. Már mindegyik táskámban és zsebemben lapul egy. Szóval mostmár teljes biztonságban érzem magamat.
Érdekes, mostanában ismeretlen eredetű nyugalom szállt meg.
Nagyon rég volt ilyen, és maximálisan élvezem. Nincs bennem egy állandó feszültség, stressz. A mindennapi bosszantó dolgok hamar elcsitulnak. Eddig ez az év maga volt a rémálom; rettenetes idegi és lelki terhelés súlytott.
Olyan mint életemben soha. De most jobb.
Most valahogy rendeződtek a dolgok, elsimultak, megbékéltek.
A veszteségeim is megszelídültek, már nem síkitanak olyan nagyon.
Nyugalom van.
Szeretem ezt az évszakot. Ahogy elkezdett az a klasszikus "Ősz-szag" lenni, rögtön valamiféle nosztalgikus érzések szálltak meg. Mindenféle gimis, meg fiatalkori emlék jut eszembe. Csupa kellemes dolog. Ahogy fáradtan süt még a Nap utoljára, szállingóznak a levelek...
Nagyon költői.
Ihletet ad. Ami az utóbbi időben nem akart jönni. De most elkezdte bontogatni magát egy rakás gondolat fonál...Olyan boldog vagyok, megint tudok mit szövögetni a fejemben ha épp ráérek merengeni.
Nemrég tanultam két nagyon jó mondtatot valakitől, így hangzanak:
-
" Soha ne kérj bocsánatot amiatt, amit érzel "
" Soha ne szégyelld magad amiatt, aki vagy "
-
Persze nem oldják meg a világ nagy kérdéseit, de valahogy különösen tetszik ez a két mondat.
"soha"
Csinálgatom ezt a sok vacak diákmunkát. Nem csak a B.K.-et, mert sokszor lemondják és nem lenne elég pénz önmagában csak abból (így sincs...). Szóval szirszart elvállalok. Futóversenyes vízosztást, színházi jegykezelést, bármit. Nagyon rá akarnak beszélni egy telemarketinges munkára, konkrétan hogy telefonon keresztül próbáljak meg elsózni valami gagyi újságot, de az kizárt. Abszolút. Nem bírnám csinálni, nincs hozzá gyomrom.
Viszont most hogy igazából dolgozom, meglepetten tapasztaltam, milyen jó munkamorálom van. Valahogy lustábbnak képzeltem magamat.
És furcsamód totálisan maximalista vagyok, igyekszem mint állat, és mindent annyira magamra veszek. Pedig ez nem lenne evidens. Különös, különös.
Még mindig nem ismerem magam egyáltalán.
¤¤¤
