Tagadhatatlanul.
Már elkezdtem gyűjteni a gesztenyéket. Idén újra ki kell találnom, mit kezdhetnék velük (tavaly füzért csináltam és fellógattam a szobámba). Hasznuk persze semmi sincs, de képtelen vagyok ellenállni a csillogó, frissen kipottyant gesztenykéknek. Már mindegyik táskámban és zsebemben lapul egy. Szóval mostmár teljes biztonságban érzem magamat.
Érdekes, mostanában ismeretlen eredetű nyugalom szállt meg.
Nagyon rég volt ilyen, és maximálisan élvezem. Nincs bennem egy állandó feszültség, stressz. A mindennapi bosszantó dolgok hamar elcsitulnak. Eddig ez az év maga volt a rémálom; rettenetes idegi és lelki terhelés súlytott.
Olyan mint életemben soha. De most jobb.
Most valahogy rendeződtek a dolgok, elsimultak, megbékéltek.
A veszteségeim is megszelídültek, már nem síkitanak olyan nagyon.
Nyugalom van.
Szeretem ezt az évszakot. Ahogy elkezdett az a klasszikus "Ősz-szag" lenni, rögtön valamiféle nosztalgikus érzések szálltak meg. Mindenféle gimis, meg fiatalkori emlék jut eszembe. Csupa kellemes dolog. Ahogy fáradtan süt még a Nap utoljára, szállingóznak a levelek...
Nagyon költői.
Ihletet ad. Ami az utóbbi időben nem akart jönni. De most elkezdte bontogatni magát egy rakás gondolat fonál...Olyan boldog vagyok, megint tudok mit szövögetni a fejemben ha épp ráérek merengeni.
Nemrég tanultam két nagyon jó mondtatot valakitől, így hangzanak:
-
" Soha ne kérj bocsánatot amiatt, amit érzel "
" Soha ne szégyelld magad amiatt, aki vagy "
-
Persze nem oldják meg a világ nagy kérdéseit, de valahogy különösen tetszik ez a két mondat.
"soha"
Csinálgatom ezt a sok vacak diákmunkát. Nem csak a B.K.-et, mert sokszor lemondják és nem lenne elég pénz önmagában csak abból (így sincs...). Szóval szirszart elvállalok. Futóversenyes vízosztást, színházi jegykezelést, bármit. Nagyon rá akarnak beszélni egy telemarketinges munkára, konkrétan hogy telefonon keresztül próbáljak meg elsózni valami gagyi újságot, de az kizárt. Abszolút. Nem bírnám csinálni, nincs hozzá gyomrom.
Viszont most hogy igazából dolgozom, meglepetten tapasztaltam, milyen jó munkamorálom van. Valahogy lustábbnak képzeltem magamat.
És furcsamód totálisan maximalista vagyok, igyekszem mint állat, és mindent annyira magamra veszek. Pedig ez nem lenne evidens. Különös, különös.
Még mindig nem ismerem magam egyáltalán.
¤¤¤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése