Ma matekórán elnosztalgiáztam régi, kiskori dolgaimon. Most az érettségi szélén állva sokszor az általánosra gondolok, és számotvetek eddigi életemről. Nem mintha olyan hatalmas katasztrófák, szerencsék vagy egyebek történtek volna velem, csak úgy általában..
Arra gondoltam, milyen voltam alsós koromban. Emlékeim szerint az a tipikus "rossz" gyerek, aki verekedett, tört-zúzott, vitte haza a figyelmeztetőket de közben nagyon jól éreze magát.
Sorban visszaemlékeztem 'bűntetteimre', és mondhatom, így utólag elég jót derültem rajtuk8)
Viszont egy dolog nagyon fura: valahogy olyan becsületes voltam. Na nem mintha most egy hazug szemétláda lennék, csak nem veszem valahogy úgy a dolgokat.
Mondok egy példát. Anno irtó sok bajom volt a matekkal, majd belehaltam néha. /na persze amit most veszünk ahhoz képest.../ És mégis, amikor ültem már több órája a vacak házim felett, és NEM tudtam megoldani, nem, nem és NEM, soha nem vettem elő a számológépemet. Pedig annyira adta volna magát. És mégsem. Illetve egyszer megpróbáltam, de úgy megijedtem, hogy kábé rögtön elraktam. Ma már lazán kiszámolnám azzal. Vagy csak leszarnám és meg se írnám. És kész. Akkor ez fel sem merült bennem. Nem tudom akkor miért nem, és most miért. Mindenesetre jó lesz ezeket átgondolni.
Az embert gyermekkorában leginkább az ösztönei irányítják és csak kis részben a tudatosság.Fenntartás nélkül elfogadja amit a közvetlen környezete /pl.mamája/jónak vagy rossznak lát.Ez idővel, ahogy tapasztal és átvesz a táguló világból/óvoda,iskola/ mintákat, változik.Erre mondják, hogy rafináltabb lesz.Ezt főleg az őt érő hatások irányítják.Mostis alapvetően becsületes vagy csak tanulod az életet.Erre bizonyíték,hogy ezek a problémák elgondolkoztatnak.
VálaszTörlésÚgyhogy,csak így tovább.