Út

Szalagavató után fáradtan, de boldogan sétáltam hazafelé. Az úton senki sem volt sehol. Késő volt már, és zúgott a csend.

Órámra pillantottam. Éjfél. Szalagavatóm volt. Tizenkettedikes vagyok, és itt vagyok. Valahogy minden olyan hihetetlennek tűnt.

Felnéztem az égre. Egyszerre tekintett vissza rám a Hold, és a mesterséges Fény. Álarcokat hordunk, helyettesítünk. Tizenkettedikes vagyok. Atyaég.

¤¤¤