Nem vagy egyedül

...nem vagy egyedül, valaki egész éjjel hallgat.

Engem már kiskoromtól fogva érdekeltek az "űrös" dolgok. Na persze ez annyiban merült ki, hogy volt pár gyerekeknek szánt mesekönyv-szerűségem, ami nagyon az alapokat tartalmazta. Hát nyilván, mivel nem sokat fogtam volna fel belőle. (Az is elég sokára esett le, hogy a 'bolygó' szó a bolyongónak egy alakja. Előtte azt hittem csak egy szó és kész. )
Ez az érdeklődés fennmaradt, és asszem tökéletesen megnyilvánul pl. a sci-fi szeretetemben, meg egyebekben is. A csöpp kis probléma az, hogy érteni viszont annyira nem értek hozzá. Nem annyira, amennyire jó lenne. Sajnos a reáltantárgyakból menthetetlenül reménytelen vagyok, a matek még megyegetett időnként, de a fizika meg a kémia (ááá) maga volt a tökéletes szürke homály. Pedig engem amúgy érdekelne, mármint nem mondom azt a hozzá-nem-értésem miatt élből, hogy áááhh hülyeség az egész.
Volt egy élményem viszont, ami elég mélyen megérintett. Még picibb koromban, kábé 13-14 lehettem, valaki (köszi Klári) mutatott nekem neten egy hangfelvételt. Az űrben mászkáló sugarak (mindenféle fajta) át lettek konvertálva vagy mi, a lényeg hogy hanggá alakították át őket, hogy a mi fülünk is hallja.
Egészen elképesztő volt. Nem csak a hang maga, hanem hogy ez nem a Földről, hanem azon kívűlről jön. Igazából kicsit ijesztő volt ez nekem akkor.

Mostanában megint elkezdtem hallgatni ezeket a felvételeket, amiket a NASA csinált. Általában a Voyager vette fel őket, amikor elhaladt egy bolygó mellett. Azt ajánlom, tekerjétek fel a bass-t éa treble-t, és jól hangosítsátok fel. Úgy jön ki igazán a hangja, a rezgései.

Először nézzünk egy válogatást, több helyszín felvételeiből:

Aztán egy kis Neptunusz:



A pörgősebb Uránusz hangok:



És a legjobb: a Jupiter. Személy szerint nekem ez tetszik a legjobban. Annyira harmonikus, megnyugtató hangja van. Tekerjétek fel jól a volumét. Én már csomószor végighallgattam, belemerültem, kiismertem. Ha behunyt szemmel csak a hangokra koncentráltok, észreveszitek, hogy több 'hangsáv', alhang is van benne egyszerre. És igen, dallama van. A fenébe is, dallama van. Engem néha az óceán hullámaira, néha törzsi hangszerek búgására emlékeztet. Néha meg olyan, mint mikor az ég morajlik. Hiába, ösztönösen földi elemeket hallok ki belőle. (És ami nekem a legjobban tetszik: ha mély basszust állítasz be, hallod a nagyon mély 'berezonálásokat', amik inkább rezgések már mint hangok. Engem ez a rendszeres időközönkénti hang a szív dobolására emlékeztet.)
Tehát íme:



Felettébb nyugtató, lazító hatása van. Egy nyugis tízperces kitérő, ha relaxálni akarsz.
És akkor már nézzük meg a Földet is:

És végül anyánk, a Nap. Vigyázzatok, ez már hangos! A csillagok égése egészen más, mint a bolygók nyugodt keringése.

És még egy utolsó gondolat, és befejeztem az ömlengést.
Ahogy elhallgatom ezeket a hangokat, tökéletesen az jön át, ami az űr valójában: a minden és a semmi. Amikor hallgatom, úgy érzem, a hangok együtt egy tökéletesen teljes, kerek egész egységet adnak ki. Viszont (lehet hogy csak én vagyok így vele) valamiért érzek benne egy kis szomorúságot. Sokáig nem tudtam miért, most már igen: számomra ezek a "zenék" a világon a legmagányosabb hangok, amiket hallottam.

¤¤¤