Üresség szimfónia

" - Nem idegesítő, hogy csak fél füledre hallasz?
- Először az volt. Megőrültem tőle. Folyton félig belülről, félig kívülről hallottam magamat. Rohadt szar érzés. De most már kifejezetten tetszik. Hallom magamat. Első kézből. Félig el vagyok zárva a kinti világtól, ami egészen felemelő. Tetszik. "
¤¤¤
Fekete ég, hamueső hullik ránk. Láthatatlan hamueső. Tudod vagy csak elhiszed? Én nem hiszem el. Nem szeretek feltétel nélkül hinni.
Ez tény, hidd el.
Oké, lehet. Túl hitetlen vagyok egy hitetlen világban. Ez van.
Magamhoz ölelem a földet. Az arcomon érzem a fűszálakat. Lassan mély levegőt veszek - mély földillat száll belém. Érdekes, valamiért a gyerekkoromra asszociálok az illat alapján. Nem tudom, miért. Behunyom szememet. Forgok. Átölelem a földet, átölelem a Földet, vele keringek és körözök az Űrben.
Kelj fel, menjünk haza. Hamueső esik.
Ölelem a Földet még egy ideig. Aztán menjünk, nem bánom.
¤¤¤
Nappali sötétség. Éjjeli világosság. Nem tudok koncentrálni. Falak vesznek körül, nem tudok koncentrálni. Egyedül vagyok. Tanulnom kéne. Tanulok is. De nem megy. Nem akar menni. Most nincs lelkierőm a nyolcadik eklogához. Semmihez sincs. Mit tegyek ilyenkor?
¤¤¤
Látod az árnyékokat? Most kettő is van belőlük. Most elhalnak, ahogyan haladunk a lámpa felé. Egy pillanat, és semmilyen árnyék sincs. De csak egy pillanat. Aztán suhansz is tovább, és már a másik irányból jön. Az árnyékod kivetülés. Te is az vagy. Valakinek a kivetülése.
¤¤¤
Amiről elhiszed, hogy létezik, az van. Lehet hogy csak neked, de van. Ha elhiszed saját teremtményeid önálló létezését, akkor ők valóban önállóak lesznek. És amikor már ki is szakadnak belőled? Amikor már külön személyként kezeled őket? Mi marad neked? Mi marad belőled ha mindenki saját formát ölt és elhagyja lelked? Mi marad meg?
¤¤¤